- #Fejlesztések
5/6/2024
4 perc olvasási idő
Címkék
Fejlesztések Békéscsabán
A Légi és Gépipari Képzőközpont 1,7 milliárd forintból újulhat meg
Tovább fejlesztik a Légi és Gépipari Képzőközpontot Békéscsabán, a szakképző intézmény 1 milliárd 700 millió forintot nyert el energetikai korszerűsítésre, új oktató műhelyek kialakítására és gépbeszerzésre.
Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára kedden a helyszínen tartott projektindító rendezvényen elmondta, „a szakképzésé a jövő", ezért vágtak bele a rendszer három pilléren nyugvó átalakításába, amit „Békéscsaba jó leckeként követ". Kifejtette, az átalakítás során a helyi vállalkozókat megkérdezték, hogy nekik milyen képzésekre, milyen munkaerőre van szükségük, és a tananyagfejlesztésben is részt vehettek. Ezáltal fejlődött a módszertan, elindult a digitális tananyagok fejlesztése és a projektoktatás, amely „újszerű, nagy kihívás az oktatóknak és az intézményvezetőknek is". Fejleszteni kellett a humánerőforrást, a szakképzésben oktatók bére 2020 óta csaknem megduplázódott, ami a helyettes államtitkár szavai szerint „történelmi léptékű, és remélhetőleg nincs vége". Harmadik pillérként fejleszteni kell az infrastruktúrát is. Elmondta, a mostani esetben uniós forrást tudnak bevonni, amelyet „a kormány igen jelentősen megelőlegezett". Véleménye szerint ez jelzi, hogy a kormány elismeri és támogatja a szakképzésben elindított új irányokat.
Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára szerint a beruházásoknak a minőséget, a funkcionalitást, a gazdaságos üzemeltethetőséget és az esztétikát kell szolgálniuk. Ezt segíti elő évtizedes távlatban két tavaly év végén elfogadott jogszabály, az állami építési beruházásokról és a magyar építészetről szóló törvény, fejtette ki. Egy beruházásnál egyértelmű az alapcél, és ha a rendelkezésre álló erőforrásokat a lehető legjobban használják fel, akkor a létesítmények hosszú távon üzemeltethetők lesznek, és valószínű a fejlesztések megtérülése, hangsúlyozta. Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester emlékeztetett, hogy kormányzati támogatással hozták létre mintegy 2,2 milliárd forintból a Légi és Gépipari Képzőközpontot és mintegy 2 milliárd forintból a Nyomdaipari Képző Központot. Hozzátette, a különböző rangsorokban a szakképző intézményeket összefogó Békéscsabai Szakképzési Centrum előkelő helyen szerepel; 6100 diákjuk van, amelyből 5100-an nappali tagozaton tanulnak, és közel ezer felnőttet oktatnak. Véleménye szerint ez jelzi, hogy „a békéscsabai szakképzés vonzerővel bír", ami reményei szerint tovább javítható a fejlesztés révén.
Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója emlékeztetett, hogy 2020 februárjában tették le a Légi és Gépipari Képzőközpont alapkövét, amely „országosan egyedülálló felszereltségű tudásközpont lett". Most 1 milliárd 700 millió forintból fejleszthetik tovább. A támogatási összeget az Európai Unió állja, tájékoztatta az MTI-t Mikulán Róbert projektmenedzser. Elmondta, hogy az építési és energetikai munkálatokra mintegy 1 milliárd forintot szánnak. Az uniós közbeszerzési eljárást május végén szeretnék kiírni, ha nem csúszik meg a folyamat, jövő június végéig lezárható a beruházás. Hozzátette, hogy eddig 150 tanulónak tudtak elméleti, és 80 tanulónak gyakorlati képzést nyújtani, de nem egyidőben. A fejlesztés hatására ezek a számok 300-ra és 100-ra nőnek úgy, hogy azt egyidejűleg tudják biztosítani.
Forrás/Fotó: MTI
Érdekes lehet számodra
Bátki Ottiliával, a BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum műszaki igazgató-helyettesével készített interjúnkból a Vegyipar ágazatról, azon belül is a vegyész technikus szakmáról tudhatnak meg többet ágazatválasztó interjúsorozatunk olvasói.
A tudományos olimpikonok mellett Magyarország leginnovatívabb iskoláit is keresi a Magyar Innovációs Szövetség.
KIM: a modern szakképzésnek lépést kell tartania a technológiai újításokkal