- # Tájékoztatók
3/28/2023
3 perc olvasási idő
Címkék
Kerékpárosbarát fejlesztésekért kaptak elismerést települések és munkahelyek
11 település és 10 vállalat kapta meg a „Kerékpárosbarát Település” és a „Kerékpárosbarát Munkahely” címet.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium pályázatának ünnepélyes díjkiosztóján a pályázatot lebonyolító KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézetben Ágh Péter, az ÉKM állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára, valamint Berta Tamás, a KTI közlekedésbiztonsági igazgatóhelyettese adta át a díjakat az önkormányzatok és a cégek képviselőinek.
A közlekedésért felelős tárca 2006-ban indította útjára a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatát, amelyet 2022-ben 14. alkalommal hirdetett meg települési önkormányzatok, kis- közép és multinacionális vállalatok, valamint közintézmények számára. A pályázattal elnyerhető címmel az ÉKM a kerékpározás elterjedését szolgáló, feltételeit javító önkormányzati és munkáltatói intézkedéseket ismeri el, a rendszerszerű fejlesztések jutalmazása mellett a pozitív példák, előremutató megoldások felkutatására, tapasztalataik feldolgozására és megosztására törekszik.
A 2022-es pályázatra összesen 82 nevezés érkezett, ebből 36 település és 46 munkahely pályázott a „Kerékpárosbarát” díjra. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően lépcsőzetes díjazást alkalmaztak, és „kezdő”, „haladó” és „címnyertes” kategóriában díjazták a pályázaton eredményesen szereplő helyhatóságokat és munkaadókat.
„Kezdő Kerékpárosbarát” elismerést 12 önkormányzat és 17 munkahely kapott, „Haladó Kerékpárosbarát” szintet 10 település és 9 cég, illetve intézmény ért el. Az ezt tanúsító elismerő okleveleket az érintettek postai úton kapják meg. A díjátadó rendezvényre a 2022-ben a legmagasabb kategóriába jutott, a „Kerékpárosbarát” címet elnyert települések, valamint munkaadó cégek és intézmények kaptak meghívást.
A részletes sajtóközlemény itt megtekinthető.
Forrás: KTI
Fotó: KTI
Érdekes lehet számodra
A Modellvállalat Szimulációs verseny döntőjében 11 csapat versenyzett a legjobb vállalkozási ötlet címért.
Élménypedagógiával készítik fel a pályára az oktatási szakasszisztenseket