Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    2/23/2022


    3 perc olvasási idő


    Címkék

    technikum
    oktatás
    verseny

Lezárult a „Modellvállalat” tanulmányi verseny második fordulója

Jelentős volt az érdeklődés, a válogató fordulóban 77 színvonalas pályamunka érkezett be, a szakmai zsűri értékelése után 34 csapat jutott a versenybe.

Az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ és a KTI Közlekedéstudományi Intézet GINOP-6.2.6 projektjében 2021. októberében meghirdetett „Modellvállalat” szimulációs versenybe technikumi szakmai oktatásban résztvevő 9-10. évfolyamos tanulók 3 fős csapatai jelentkezhettek, akik a gépészet vagy a közlekedés és szállítmányozás vagy az elektronika és elektrotechnika ágazatokban folytatják tanulmányaikat. Jelentős volt az érdeklődés, a válogató fordulóban 77 színvonalas pályamunka érkezett be, a szakmai zsűri értékelése után 34 csapat jutott a versenybe.

A verseny célja, hogy a részt vevő tanulók a munkaerőpiacra kilépve képesek legyenek a munkahelyi elvárásoknak könnyebben megfelelni, önállóan vállalkozást indítani.

A valóságos helyzetek feldolgozásán alapuló megmérettetés a szakképzés ismeretanyagának bővítésére irányul, lehetőséget biztosít működő munkahelyek gyakorlati modellezésére, valamint vállalkozások működésének megismerésére.

A verseny havi fordulóiban a tanulók a közzétett tartalmakra épülő teszteket töltenek ki, kiegészítik alapkoncepciójukat, és elkészítik annak üzleti tervét.

 A „Hogyan lehetek piacvezető?” második modul olyan készségek fejlesztését célozta, amelyekkel a tanulók képessé válnak az üzleti környezet jellemzőinek megértésére, a piacelérés módszereinek alkalmazására és tervezett vállalkozásuk pozícionálására.

 

A résztvevők sikeresen teljesítették a második forduló követelményeit, az elért eredményekről, a verseny aktuális állásáról az alábbi linken keresztül tájékozódhat:

https://www.kti.hu/a-modellvallalat-tanulmanyi-verseny-masodik-forduloja-is-lezarult/ 

 

A „Modellvállalat” szimulációs versenyről bővebben itt olvashat:

https://www.kti.hu/lezarult-a-modellvallalat-tanulmanyi-verseny-elso-forduloja/ 

https://www.kti.hu/elindult-a-modellvallalat-tanulmanyi-verseny/ 

https://www.kti.hu/modellvallalat-tanulmanyi-versenyt-inditunk/

 

Képillusztráció: Shutterstock


Érdekes lehet számodra

Közös ügyünk az ápolás borítókép
Közös ügyünk az ápolás

Újra elstartol a népszerű szakmai verseny!

# Felhívások
A Győri SZC Sport és Kreatív Technikum pályázata borítókép
A Győri SZC Sport és Kreatív Technikum pályázata

Országos Képregény Pályázat középiskolások számára

# Pályázatok
Környezetvédelem és vízügy ágazati szakmai nap borítókép
Környezetvédelem és vízügy ágazati szakmai nap

Módszertani lehetőségek a környezetvédelem és vízügy ágazati oktatásban

# Rendezvények