Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    3/29/2023


    3 perc olvasási idő


    Címkék

Törvénymódosítás

Új lehetőségeket kínál a szakképzési törvény módosítása.

A társadalmi egyeztetésen alapuló szakképzési törvénymódosítás értelmében szélesedhetnek a felzárkóztatást segítő programlehetőségek, hatékonyabbá válhat a duális képzés és egyszerűsödhetnek az adminisztratív folyamatok.

A 2020 januárjában hatályba lépett szakképzési törvény jelentősen átalakította a hazai szakképzés rendszerét. Az új rendszer kialakítását és működtetését a mindenkori szakképzésért felelős minisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri, a még hatékonyabb és zavartalan működés érdekében, hiszen elengedhetetlen azoknak a területeknek az azonosítása, ahol finomhangolás szükséges.

Az előkészítés során a kormány figyelembe vette a Szakképzési Innovációs Tanács (SZIT) javaslatait. A 2018-ban megalakult testület célja, hogy rendszeres fórumot biztosítson az érdemi párbeszédhez a kormányzat és a szakképzési rendszer meghatározó szereplői között. A SZIT tagjai a kormányzati oldal mellett a kamarák, nagyvállalatok, szakszervezetek, érdekképviseleti szervek, oktatási szervezetek, intézményfenntartók és tanulói képviseletek delegáltjai. A tagok a SZIT februári ülésén áttekintették a monitoring munkacsoport javaslatait, az intézményirányítás rendszerét, az oktatási és képzési struktúrát, valamint a felnőttképzés aktuális helyzetét és fejlesztési lehetőségeit.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénymódosítás értelmében hatékonyabbá válhat a vállalat és az iskola kapcsolatrendszere, melynek eredményeként több tanuló és partnercég kapcsolódhat a duális képzési formákba. A törvényjavaslat felzárkóztatást segítő és a lemorzsolódást csökkentő céllal szélesíti a szakképzésbe jutás lehetőségét, többek között a végzettséggel nem rendelkezők számára. Ezentúl több helyen az adminisztráció racionalizálásával, egyszerűsödik a rendszer mindennapi működése.

Az új szakképzési rendszer bizonyított, folyamatosan emelkednek az oktatói bérek és nő a szakképzésbe jelentkezők száma. Ma a középiskolába történő jelentkezésnél tízből hat gyermek a szakképzést választja, mert a közismeretek mellett szakmát is ad és a továbbtanulási lehetőségek is adottak. Az utóbbi években a 8. osztályt követően a technikumot választják legtöbben.

 

Forrás: KIM

Fotó: Shutterstock


Érdekes lehet számodra

Elkészült a vármegyék legjobb technikumainak listája (TOP3) borítókép
Elkészült a vármegyék legjobb technikumainak listája (TOP3)

Elkészült a Technikumi rangsor 2024 vármegyékre bontott listája

# Tájékoztatók
Hol a MI helyünk? borítókép
Hol a MI helyünk?

Webináriumsorozatunk folytatódik

# Tájékoztatók