Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    3/27/2024


    2 perc olvasási idő


    Címkék

Egy élhető, szebb jövőért dolgozni

Környezetvédelem és vízügy ágazati szakmai nap Szolnokon

A Szolnoki SZC Pálfy - Vízügyi Technikum Tószegi úti tanműhelye adott otthont a tanév második Környezetvédelem és vízügy ágazati szakmai napjának.

A rendezvényen 13 intézmény 40 szakembere vett részt, a szakmai oktatók mellett több iskolavezető is jelen volt. A rendezvény indítótémája a környezetvédelmi technikus és a vízügyi technikus szakmák Képzési és Kimeneti Követelményeiben bekövetkezett változások áttekintése volt. A résztvevők segítséget kaptak a változások módszertani bevezetéséhez kapcsolódóan is.

A szakmai nap egyik kiemelkedő programeleme az Ötletadó gyakorlatok bemutatása volt. A program során az érdeklődők a helyi oktatók közvetítésében érdekes vizsgálatokat és gyakorlatokat tekinthettek meg a víz témakörében. Ehhez nyújtottak ideális helyszínt a tanműhely laboratóriumai és külső helyszínei. A több csoportban körbejáró érdeklődőknek lehetősége volt tapasztalatcserére is.

Zárótémaként az egybefüggő szakmai gyakorlat változásai kerültek középpontba. A munkacsoport tagjai bemutattak több megoldási javaslatot, ismertették jó gyakorlataikat. A záró rész panelbeszélgetésén kialakult szakmai diskurzus során sok kérdés került megvitatásra és a résztvevők is megosztották megoldási ötleteiket. 

A rendezvényen jelenlevők visszajelzései ezúttal is visszaigazolták, hogy a szakemberek igénylik és várják a szakmai napok, workshopok programjait. Ezek az események lehetőséget adnak a tapasztalatcserére, tudásmegosztásra, más intézmények szakmai munkájának megismerésére és az ágazatban oktató szakemberek közötti kapcsolatépítésre. 

 

Forrás: IKK Zrt. 

Képillusztráció: IKK Zrt.


Érdekes lehet számodra

Szakképzési jogszabályok egységes szerkezetben borítókép
Szakképzési jogszabályok egységes szerkezetben

Változások 2026. január 1-jétől

# Tájékoztatók
Több száz diák mérte össze tudását borítókép
Több száz diák mérte össze tudását

Lezárult a IV. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny középdöntője

# Tájékoztatók
Elindul az AI Időutazás borítókép
Elindul az AI Időutazás

Országos Középiskolai Verseny

# Tájékoztatók