Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Projektek

    9/30/2025


    4 perc olvasási idő


    Címkék

Új pályázati lehetőségek a szakképzésben

Összesen 15 milliárd forint támogatás érkezik intézmények és szakképzési centrumok számára

Idegennyelvi képzést támogató és ágazati képzőközpontok létrehozását segítő projekttel járul hozzá a szakképzés erősítéséhez a kormány összesen 15 milliárd forint értékben - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn a budapesti sajtótájékoztatón, hozzátéve: abban bíznak, hogy ezek révén 2030-ra Magyarország szakképzési nagyhatalom lesz.

Varga-Bajusz Veronika közölte, hogy 8,9 milliárd forint az idegennyelvi képzést támogató projektek keretösszege, amelyben országszerte mind az állami, mind a nem állami szakképző intézményekben biztosítják, hogy a nyelvtanulást intenzívebbé tegyék a fiatalok számára. Kiemelte, ez a lehetőség nemcsak a tanulói jogviszonnyal rendelkező diákok, hanem a felnőttképzésben résztvevők számára is elérhető. Terveik szerint a résztvevő intézmények száma 40-től 114-ig terjedhet, az egyes intézmények pedig 10 milliótól 350 millió forintig pályázhatnak. Az államtitkár az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy az iskolák a palyazat.gov.hu oldalon jelentkezhetnek az idegennyelvi képzést támogató projektre. 

Az államtitkár ismertette, hogy a másik projektben 6,2 milliárd forint áll rendelkezésre ágazati képzőközpontok létrehozására. Hozzátette, korábban már létesültek ilyen intézmények, azonban most is van 18 olyan szakképzési centrum, ahol még nem valósult meg ágazati képzőközpont, ebben a pályázatban ők vehetnek részt. Hangsúlyozta, hogy mindez azért lényeges, mert az ágazati képzőközpontok legfontosabb erénye a duális képzés megerősítése. Varga-Bajusz Veronika elmondta, hogy már 60 ezren vesznek részt duális képzésben. Megjegyezte, hogy az állam a fiatalok duális képzésére fejenként mintegy 2 millió forintot fordít, ami adókedvezményen, adójóváíráson keresztül marad ott a vállalkozásoknál.

Az államtitkár a rendezvényen arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakképzés az elmúlt 5 év során teljesen átalakult, és valós segítség a fiataloknak és a gazdaságnak egyaránt. Felidézte, hogy a szakképzésben tanuló magyar fiatalok az Euroskills 2025 versenyen 4 arany, 2 ezüst, 5 bronz és 5 kiválósági érmet szereztek. Mindezek mellett  idén nyáron azzal is lendületet adtak a szakképzésnek, hogy 5 helyszínen ágazati tudásközpontokat adtak át 21 milliárd forint értékben. Kitért a 2,8 milliárd forintos keretösszegű Apáczai ösztöndíjra is, amelyben a korábbi 4 ezerrel szemben már 6 ezer jó tanulmányi eredménnyel rendelkező, hátrányos helyzetű fiatalt tudnak támogatni. Ezen felül kiemelte, hogy a Dobbantó programra az idén 23 milliárd forinttal többet tudnak fordítani, annak érdekében, hogy a szakképzés beteljesítse azt a küldetését, hogy minél többeknek adjon piacképes szakmát, karriert, jövőt.

Forrás/Kép: MTI


Érdekes lehet számodra

EuroSkills 2025 borítókép
EuroSkills 2025

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

# Tájékoztatók
Nem vettek fel az egyetemre? Válaszd a szakképzést! borítókép
Nem vettek fel az egyetemre? Válaszd a szakképzést!

Tanulj tovább a szakképzésben!

# Felhívások
Ágazatválasztó – 12. rész: Turizmus–vendéglátás ágazat borítókép
Ágazatválasztó – 12. rész: Turizmus–vendéglátás ágazat

Élményt adni, értéket teremteni és a világra nyitni: ezt kínálja a turizmus–vendéglátás

# Tájékoztatók