Kezünkben a digitális jövő

ProjektekOktatói Továbbképzési Rendszer
Kérdések és válaszok
Boritokep
    # Tájékoztatók

    4/7/2020


    9 perc olvasási idő


    Címkék

    oktatás
    digitális

Digitális Összefogás: néhány nap alatt több mint kétszeresére nőtt a felajánlások száma

A Digitális Összefogás kezdeményezés bejelentése óta a korábbi nyolcvan digitális felajánlás mellé újabb kilencvennégy érkezett

A kezdeményezés célja, hogy a szektor szereplői által felajánlott digitális megoldások, eszközök és szolgáltatások minden érintetthez eljussanak ebben a rendkívüli helyzetben –jelentette be online sajtótájékoztatóján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében tett ésszerű lépések nyilvánvalóvá tették, hogy a digitalizáció nélkül a 21. század nem elképzelhető, minden eddiginél több ember számára váltak alapvető szükségletté a digitális megoldások - fogalmazott.

A Digitális Összefogás keretében a tárca a felajanlas.digitalisjoletprogram.hu címen létrehozott egy gyűjtőoldalt, ahol az ágazat szereplői által felajánlott minden digitális megoldás, alkalmazás és szolgáltatás egy helyen érhető el. A felületen minden érintett időben értesülhet és teljes körű tájékoztatást kap a felajánlott digitális lehetőségekről, igénybevételük feltételeiről.

A gyűjtőoldal célja, hogy az ágazati szereplők által felajánlott digitális megoldások, alkalmazások és szolgáltatások egy helyen legyenek elérhetőek.

A kezdeményezés három kiemelt célcsoportnak kíván elsősorban segítséget nyújtani, középpontjában a digitális oktatás, a digitális idősügy és a digitális gazdaságvédelem áll - hangsúlyozta Palkovics László.

A miniszter felidézte, hogy a veszélyhelyzeti intézkedések részeként a felsőoktatásban intézménylátogatási tilalom, a köznevelésben és a szakképzésben pedig tantermen kívüli, digitális munkarend van érvényben.

A köznevelésben az elmúlt években végrehajtott fejlesztések megteremtik az alapot a digitális oktatáshoz, a felsőoktatásban működő digitális oktatási hálózatok, eszközök és módszerek a világ élvonalához tartoznak - emelte ki a miniszter.

A köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozók az elmúlt napokban, hetekben számos jó gyakorlattal, megosztásra érdemes megoldással álltak elő. A zökkenőmentes átállást módszertani javaslatok, e-learning megoldások, digitális oktatási anyagok segítik, a Digitális Összefogás honlapja ezek gyűjtőhelyéül is szolgál - jelezte.

Az oktatási platformok ingyenes használatát célzó felajánlások mellet a lehető legszélesebb körben érkezett felajánlás. Az egyik legfontosabb digitális oktatást támogató platform, a https://ekreta.hu oldal forgalma húszszorosára nőtt, és jelenleg is folyamatos növekedést mutat.

A járvány által leginkább veszélyeztetett, 65-70 év feletti korosztály esetében különösen fontos, hogy semmiképpen ne mozduljanak ki, elintézendő ügyeiket otthonról meg tudják oldani. A Digitális Összefogás ezért kiemelten kezeli az idősek digitális eszközökkel, hozzáféréssel, készségekkel való ellátásának ügyét.

Palkovics László elmondta: a digitális gazdaságvédelem elsődleges eszközei a biztonságos távoli munkavégzést támogató alkalmazások, felhő alapú megoldások, ezen a téren is további felajánlásokra számítanak.

A mesterséges intelligencia is szerepet vállalhat a vírus elleni küzdelemben. A bejövő kérdések megválaszolásában hang és cset asszisztensek tehermentesíthetik az orvosokat, alapvető feladatuk ellátását orvosi képdiagnosztika könnyítheti meg, de mesterséges intelligenciával támogatható a vírusterjedési és gazdasági modellezés is - mutatott rá.

Palkovics László közös fellépésre, a kezdeményezéshez való csatlakozásra kérte az ágazatban dolgozó vállalkozásokat, erre az akció honlapján van lehetőségük.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára a vele készült interjúban később úgy nyilatkozott: eddig 58 vállalkozás tett 80 felajánlást. Ezeket megköszönve közölte, hogy a platform nyitott, várják az újabb felajánlásokat.

A koronavírus okozta helyzetre való tekintettel elsőként a távközlési szolgáltatók léptek plusz adatforgalom felajánlásával. További felajánlások azt is lehetővé tették, hogy egyes oktatási tartalmakra kiterjedő portálok elérése adatforgalommentes legyen - fűzte hozzá. Magyarországon az internet elérhetőség és a mobiltelefonos lefedettség is a világ élvonalába tartozik. Az internetes adatforgalom - egyes kiemelt helyzetekben óriási csúcsokkal - 25-30 százalékos növekedést mutat, de a hálózat ennek ellenére is bírja a terhelést. Az ITM naponta figyeli a forgalom alakulását, annak érdekében, hogy hálózati működési fennakadás esetén azonnal lehetősége legyen beavatkozni.

A Digitális Összefogás kezdeményezés bejelentése óta eltelt napokban a korábbi nyolcvan digitális felajánlás mellé újabb negyven érkezett - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel.  

A digitális szektor így mostanáig összesen százhúsz digitális megoldással, alkalmazással, szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást elsősorban a tanárok és diákok, az idősek és a vállalkozások, munkavállalók számára - áll a közleményben.  

A felajánlások sokféleképpen támogatják az otthoni tanulást, a távoli munkavégzést vagy akár a szabadidő hasznos eltöltését. A szakmai szervezetek, vállalkozások a klasszikus tanulást, csoportmunkát támogató digitális alkalmazásokat, webináriumokat, videó- és chatszobákat, virtuális osztálytermeket, a távmunkát segítő egyéni és csoportos alkalmazásokat, biztonsági megoldásokat, módszertani támogatásokat kínálnak vagy ajánlanak a felhasználók figyelmébe.  

A felajánlásokra létrehozott honlapon mostanáig több mint 31 ezer megtekintést regisztráltak. A beérkezett százhetvennégy felajánlásból száztizenhármat bárki igénybe vehet, a maradék hatvanegy felajánlást pedig a cégek egy-egy meghatározott célcsoportnak szántak, így ezeket célzottan osztják ki.

Az ágazati összefogás részeként elérhetővé válnak vírusirtók, audiovizuális stúdiókapacitás, dolgozatírás-hitelesítő rendszer, ingyenes filmadatbázisok, érettségiapplikáció, egészségügyben dolgozókat támogató alkalmazás, tartalomgyártás, 3D-modellezés és önkormányzati applikáció is.  

A mobilszolgáltatók által felajánlott plusz adatcsomagokat bárki igénybe veheti. A távoktatásra alkalmas felajánlott digitális alkalmazások 1,6 millió diáknak és 200 ezer tanárnak, oktatónak segítenek a köznevelésben, a szakképzésben és a felsőoktatásban. Például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiaszertár zárt Facebook csoportján keresztül nyújt szakmai támogatást a távoktatással kapcsolatban segédanyagokkal, tanácsokkal. A távmunkára felajánlott digitális megoldások egymillió munkavállaló otthoni munkáját segítik, számos digitális megoldás könnyíti meg a több mint kétmillió szépkorú és családjuk számára a kapcsolattartást, a leginkább veszélyeztetett korosztály védelmét.  

A Digitális Összefogás akció a Digitális Jólét Program koordinálásában folytatódik, további információk a felajanlas.digitalisjoletprogram.hu honlapon találhatók.

Cikkünket a Digitális Összefogás kezdeményezéssel kapcsolatban folyamatosan frissítjük.

 

Forrás: IKK/MTI

Kép: Shuttertsock

 


Érdekes lehet számodra

Sikerek és tervek borítókép
Sikerek és tervek

Nagyinterjú Pölöskei Gábornéval a szakképzési rendszer újdonságairól

# Tájékoztatók
Digitális tananyag a megújuló felnőttképzésről borítókép
Digitális tananyag a megújuló felnőttképzésről

A gazdaságban és a munkaerőpiacon gyorsuló ütemben zajló technológiai változások (az ún. Ipar 4.0 és a digitalizáció) ráirányították a figyelmet a munkaerőpiac igényeit gyorsan lekövetni képes képzési rendszer iránti gazdasági igényre. Ezt felismerve 2019-ben döntött a Kormány – a szakképzési rendszer mellett – a felnőttképzési rendszer több lépcsőben történő megújításáról.

# Felnőttképzés
Munkaügyi tájékoztatók segítik a diákmunkát borítókép
Munkaügyi tájékoztatók segítik a diákmunkát

Az ITM a fiatalok biztonsága érdekében idén is közzétette a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatóit

# Tájékoztatók