Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Felhívások

    11/5/2020


    3 perc olvasási idő


    Címkék

    verseny
    oktatás

Kihirdették a Pénzügyi junior klasszis! verseny győzteseit

Kihirdették a szakképző iskolák tanulóinak hirdetett Pénzügyi junior klasszis! verseny győzteseit a szerdai országos döntőt követően Budapesten

Kihirdették a szakképző iskolák tanulóinak hirdetett Pénzügyi junior klasszis! verseny győzteseit a szerdai országos döntőt követően Budapesten; az első helyezett a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium csapata lett.

A második helyezett a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum csapata, a dobogó 3. helyére a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum csapata került.

A szervező Privátbankár.hu tervei szerint jövőre is megrendezik a pénzügyi versenyt.

Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke a díjátadón az MTI-nek elmondta: az idén első alkalommal megrendezett vetélkedőn 800 csapat 3200 diákja mutatta meg a tudását az ország összes szakiskolájából. Közülük 19 csapat jutott el a szerdai döntőbe, ahol 19 megye és Budapest legjobbjai mérték össze a pénzügyekről megszerzett tudásukat.

Kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a diákok minél tudatosabbak legyenek a pénzügyekben, mert ők lesznek a bankszektor későbbi ügyfelei. A versenyen praktikus kérdéseket kaptak a diákok, példaként említette a hitelfelvétellel kapcsolatos költségek, a lakáseladás, lakáscsere esetén fizetendő adó kiszámítását, vagy a nyugdíj-előtakarékossági számla nyitását.

A versenyt az Erste Bank mellett számos szervezet, intézmény támogatja, így a Pénzügyminisztérium (PM), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a Diákhitel Központ, és a Mabisz is, mert mindenkinek érdeke, hogy a diákok sokkal tudatosabban használják a pénzügyi szolgáltatásokat - mondta.

Balogh László, a PM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek kiemelte: a tárca örömmel támogatja a speciálisan szakiskoláknak szervezett versenyt, a résztvevők száma igazolja a várakozásaikat.

A szakképző intézményekben már két éve kötelező tantárgy a pénzügyi és vállalkozói ismeretek. Az itt végzők nagy része később saját vállalkozást indít és a sikeresség alapvető feltétele a pénzügyi ismeretekben való jártasság - mondta.

Emlékeztetett: a kormány 2018-ban indította el a pénzügyi tudatossági stratégiát, számos korosztályt megcélozva. A fiatalok körében mért kártyahasználati adatok, internetes vásárlások adatai azt mutatják, hogy ennek alapvető üzenetei eljutottak az érintettekhez. A legújabb mobilfizetési technológiák is népszerűek a fiatalok körében, tízből nyolcan mobiltelefonnal fizetnek, amit jelentős előrelépésnek nevezett, megjegyezve, hogy ez a járvány hatása is.

 

Hírforrás: MTI

Képillusztráció: Shutterstock


Érdekes lehet számodra

Műszaki ágazati szakmai nap Győrben borítókép
Műszaki ágazati szakmai nap Győrben

„A szakmai vizsga olyan legyen, hogy a felkészült tanulóknak sikerélményt jelentsen”

# Tájékoztatók
Elfogadták a felülvizsgált Szakképzés 4.0 stratégiát és a kapcsolódó Cselekvési tervet borítókép
Elfogadták a felülvizsgált Szakképzés 4.0 stratégiát és a kapcsolódó Cselekvési tervet

2023. 11. 16-án a Kormány a 1499/2023. (XI. 16.) Korm. határozattal elfogadta a felülvizsgált Szakképzés 4.0 stratégiát és a kapcsolódó Cselekvési tervet

# Tájékoztatók
2023 World Robot Olympiad Világdöntő Panama – TOP20-ban a magyar csapatok borítókép
2023 World Robot Olympiad Világdöntő Panama – TOP20-ban a magyar csapatok

Lezárult a 2023-as World Robot Olympiad Világdöntő. A Panamai Köztársaságban megrendezett nemzetközi eseményen a robotika verseny legjobbjai, több mint 400 csapat mérettette meg magát, Közép-Amerika legdélibb államában. Hazánkat 5 csapat képviselte idén, három korosztályban és három kategóriában.

# Tájékoztatók