Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Rendezvények

    4/23/2024


    3 perc olvasási idő


    Címkék

Rugalmas tanulási utak szakmai nap és verseny

Asztalosipari szerelő és Bolti előkészítő részszakmában szakmai versenyt szerveztek

2024. április 17-én a Szegedi SZC József Attila Általános Iskola és Szakképző Iskolában került megrendezésre a Rugalmas tanulási utak szakmai nap és verseny. A több, mint 250 fő részvételével zajló esemény fő célja az volt, hogy megteremtse a lehetőséget a résztvevő iskolák közötti tapasztalatcserére, a szakmai kapcsolatok elmélyítésére és új ötletek, módszerek megosztására. 

A rendezvényen pilot jelleggel Asztalosipari szerelő és Bolti előkészítő részszakmában szakmai versenyt szerveztek a minimum 4 hónapja műhelyiskolában tanuló fiatalokból álló két fős csapatok számára. A verseny értékelésekor a független zsűri nemcsak a projektfeladatok végrehajtását értékelte, hanem a csapattagok együttműködését is kiemelte. 

A társasjáték készítő versenyen 13 csapat vetélkedett az ország minden tájáról. A játékokat előzetesen készítették el a 3 fős csapatok, és a verseny keretében mutatták be a zsűrinek. Rendkívül kreatív, szépen kidolgozott, és a rugalmas tanulási utak programokban jól használható társasjátékokat láthatott a közönség. 

Az oktatók műhelymunkákon vettek részt, két szekcióban összesen 10 műhelymunka közül választhattak a résztvevők. A műhelymunkák fókuszában a műhelyiskolai mesterek ágazatonkénti tudásmegosztása, kapcsolatépítése, a lemorzsolódás megelőzésének lehetőségei, a mentori kísérés gyakorlati tapasztalatai, a kisgyermekes anyák képzési lehetőségei, illetve az élményközpontú tanulás és a motiváció állt. 

Ebéd közben lehetőség nyílt más iskolákban oktató kollégákkal történő személyes ismerkedésre és kötetlen beszélgetésre, illetve a regionális tanácsadókkal való megbeszélésre is.

A rendezvény az IKK, a Szegedi Szakképzési Centrum és az NSZFH Al Agenda projekt együttműködésével jött létre.

 

 

Forrás/Képillusztráció: Szegedi Szakképzési Centrum


Érdekes lehet számodra

Startup vállalkozást alapítottak a zalaegerszegi Csányos diákok borítókép
Startup vállalkozást alapítottak a zalaegerszegi Csányos diákok

Az országban egyedülálló módon a Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum diákjai létrehozták az iskola első startup vállalkozását

# Iskolai kezdeményezések
Megkezdődtek a szakmai vizsgák a szakképzésben borítókép
Megkezdődtek a szakmai vizsgák a szakképzésben

Rendben zajlanak az érettségi vizsgák a technikumokban és elindultak a szakmai vizsgák is a szakképző intézményekben.

# Tájékoztatók
Fenntarthatósági Témahét 2024 borítókép
Fenntarthatósági Témahét 2024

Önkéntes program

# Felhívások