Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    2/26/2020


    3 perc olvasási idő


    Címkék

    szakma
    ösztöndíj
    szakképesítés
    pályázat

Újra meghirdették az ápolónak tanulók ösztöndíját

A pályázat célja, hogy minél többen válasszák az ápolói szakmát, és tanulmányaikhoz támogatást is kapjanak tanulmányaik alatt, emellett megfelelő munkakörben helyezkedjenek el a jövőben

Újra jelentkezhetnek újra az iskolarendszerű szakképzésben egészségügyi szakmát tanulók az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint.

Páva Hanna, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettese a témában tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a pályázat célja, hogy minél többen válasszák az ápolói szakmát, és tanulmányaikhoz támogatást is kapjanak.

A támogatás egyik feltétele, hogy a fiataloknak a szakképesítés megszerzését követően hat hónapon belül el kell helyezkedniük, továbbá, hogy legalább annyi ideig kell megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták – mondta.

Páva Hanna kitért arra, hogy a 4,4 milliárd forintból megvalósuló program másik lényeges eleme a mentorképzés. Ők segítik a fiatalokat tanulmányaik alatt és abban, hogy megfelelő munkakörben helyezkedjenek el.

Emlékeztetett: a 2017. június 1-jén a Széchenyi 2020 program keretén belül elindított programba 3200 egészségügyi hivatást választó tanulót szeretnének bevonni. Az eddigi öt ösztöndíjas pályázati ciklus alatt 3117 tanulóval 3697 szerződést kötöttek, és 1,085 milliárd forintnyi ösztöndíjat folyósítottak. A végzett ösztöndíjasok közül 785-en már elhelyezkedtek.

A pályázatra február 18-ától március 31-ig lehet jelentkezni a www.apololeszek.aeek.hu honlapon.

Csiki Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy érdemes a pályakezdő ápolókat segíteni, és a program lezárulta után érdemes folytatni az ösztöndíjrendszert akár kormányzati forrásból is.

Mint mondta: az egészségügyi humánerőforrás-stratégiának csak egyik eleme az ösztöndíjrendszer, hiszen hasonlóan fontos a szakdolgozói béremelési program és a lakhatási feltételeket javító nővérszálló-építési és -felújítási program.

Viziné Molnár Anna, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara képviseletében azt mondta, hogy a szervezet a kezdetektől üdvözölte a pályázati program indulását, hiszen fontos az ápolói utánpótlás megoldása. Remélik, a kormány megtalálja a támogatás további formáját – tette hozzá.

Forrás: MTI

Kép: Shutterstock


Érdekes lehet számodra

Szakmai együttműködés a jövő technológiáiért  borítókép
Szakmai együttműködés a jövő technológiáiért

Az Economic Innovation Partnership Program konferencián a szakértők az alternatív járműgyártáshoz kapcsolódó oktatási fejlesztéseket és a szakképzés új irányait mutatták be

# Rendezvények
Nemzetközi összefogás a szakképzésben borítókép
Nemzetközi összefogás a szakképzésben

Az IKK koordinálásával indult el a határokon átnyúló szakképzési együttműködés

# Tájékoztatók
Megváltozott a programkövetelmények benyújtásának, valamint nyilvántartásának módja borítókép
Megváltozott a programkövetelmények benyújtásának, valamint nyilvántartásának módja

Ezúton tájékoztatjuk az érintetteket, hogy 2026.03.03-tól a programkövetelmények benyújtásának folyamata és nyilvántartásának módja megváltozott

# Tájékoztatók