- #Tájékoztatók
12/3/2024
3 perc olvasási idő
Címkék
Új korszak a felnőttképzésben: Indulnak a mikrotanúsítványt adó képzések
2024. december 3-án megjelent a Magyar Közlönyben a felnőttképzési mikrotanúsítványokról szóló miniszteri rendelet, amely a felsőoktatási pilot projektek után a felnőttképzésben is lehetővé teszi a mikrotanúsítványokat adó képzések indítását.
2024. december 3-án megjelent a Magyar Közlönyben a felnőttképzési mikrotanúsítványokról szóló miniszteri rendelet, amely a felsőoktatási pilot projektek után a felnőttképzésben is lehetővé teszi a mikrotanúsítványokat adó képzések indítását.
A rendelet hatályba lépése lehetőséget biztosít azok számára, akik elhivatottak ugyan az egész életen át tartó tanulás mellett, de karrierjüket illetően gyors változásra vágynak, vagy körülményeik nem teszik lehetővé, hogy hosszabbtávú képzésekben vegyenek részt. Nekik szólnak a mikrotanúsítványt adó képzések, melyek rövidebb időtartamú, egy-egy kisebb tanegység sikeres elsajátítására szolgálnak, elősegítve a munkaerőpiaci igényekre történő gyorsabb reagálást. Ezt támogatja az is, hogy a felnőttképzésben magyar és angol nyelven kerülnek kiállításra a mikrotanúsítványok, hiszen ez hosszútávon növeli a versenyképes munkaerő értékét, továbbá erősítheti a magyar képzési rendszer nemzetközi elismertségét. De mit is jelent pontosan a mikrotanúsítvány?
Míg például egy korábban végzett programozó matematikus akár csak egy új programozói nyelv elsajátítására is beiratkozhat valamely felsőoktatási intézménybe, vagy a szakképzés esetén akár egy 20-30 éve végzett autószerelő csak az elektromos autók szerelésével kapcsolatos speciális ismeretek elsajátításának idejére kapcsolódik be a hazai szakképzési rendszerbe, addig a felnőttképzés egy újfajta megközelítést követ. A felnőttképzés a mikrotanúsítvány munkaerőpiaci értékét nem a konkrét intézmény, hanem a mikrotanúsítványt adó képzés tananyagának és az elsajátítandó tanulási eredményeinek szabályozásán keresztül teremti meg.
Így a mikrotanúsítványok kiadásának alapjául szolgáló képzési tartalom oktatására a szakképzésről szóló törvény szerinti szakképzési tankönyv felhasználásával kerülhet sor, a szakképzési tankönyv teljes ismeretanyagának átadása esetében. Az új rendszerben lehetőség nyílik például arra, hogy az egyébként szakképzésként megszerezhető cukrászda vezetéséhez szükséges alapvető ismereteket, készségeket anélkül sajátítsa el valaki, hogy ehhez be kelljen iratkoznia valamelyik szakképzési intézménybe.
A szakképzési tankönyvvé nyilvánítás, módosítás, meghosszabbítás, megszüntetés folyamatának bemutatása itt érhető el.
Forrás: KIM
Képillusztráció: Shutterstock
Érdekes lehet számodra
Feladat- és jógyakorlat-gyűjteményekkel támogatja az IKK az oktatókat
Svájci-magyar együttműködési program indult a szakképzés fejlesztéséért
KIM: a modern szakképzésnek lépést kell tartania a technológiai újításokkal