Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Fejlesztések

    2/15/2021


    3 perc olvasási idő


    Címkék

    Műhelyiskola
    szakma
    oktatás

A felzárkóztatást segíti a műhelyiskola program

A műhelyiskolák akár egy teljes szakma elsajátítását is megalapozhatják

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósuló műhelyiskola program piacképes részszakmához juttathatja a hagyományos oktatási rendszerből kieső fiatalokat. Az új típusú képzés kísérleti jelleggel már kilenc szakképző intézményben és két egyházi, karitatív szervezetnél érhető el. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a műhelyiskola hatékony és hiánypótló lehetőséget kínál a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók számára esélyeik javítására.

A 2020-ban megújult szakképzési rendszer sokféle irányból érkező fiatal számára teszi lehetővé, hogy a szándékaikhoz és készségeikhez legjobban illeszkedő, a munkaerőpiacon jól értékesíthető tudást sajátíthassanak el. A műhelyiskola program azokon segít, akik a hagyományos oktatást végzettség nélkül, beszűkülő kilátásokkal hagyják el.  

Az állami fenntartású intézmények közül jelenleg kilencben, köztük Dabason, Nagykanizsán és Tiszalökön szerezhetnek részszakmát tantárgyak és buktatás veszélye nélkül, személyre szabott mentorálással a tanulók. A programba bekapcsolódó fiatalok fém-, textil- és asztalosipari részszakmák mellett szobafestő, szakács és pincérsegéd képzésben vesznek részt. Felkészülésüket a mester mellett mentortanár is figyelemmel kíséri, ösztönzi.  Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a Don Bosco Szalézi Társasága és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány indított műhelyiskolai képzést, nehezebb sorsú fiataloknak biztosítva ezzel felzárkózási lehetőséget.

Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett: „A képzés  nem iskola jellegű, hanem inkább egy mester-inas viszonyon alapuló közös munka. A műhelyiskolák akár teljes szakma elsajátítását is megalapozhatják, mert a programban résztvevők megszerzett ismereteik beszámításával szakképző iskolában folytathatják a tanulmányaikat. A kormány azt szeretné, hogy minden magyar fiatal a jövő nyertese legyen, ezért alakítottuk át és támogatjuk folyamatosan a szakképzési rendszert.”

 

Hírforrás: ITM

Képillusztráció: Shutterstock


Érdekes lehet számodra

Iskolaválasztás előtt állsz? borítókép
Iskolaválasztás előtt állsz?

Valósítsd meg önmagad, válaszd Te is a szakképzést!

# Felhívások
Készségek Európai Éve - European Year of skills  borítókép
Készségek Európai Éve - European Year of skills

Az Európa Unió Tanácsának soros magyar elnökségi programja keretében, a Nemzeti Fejlesztési Központ Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Főigazgatósága 2024. szeptember 25-26. között rendezte meg a Készségek Európai Évének konferenciáját Budapesten.

# Tájékoztatók
Indulnak az IKK webináriumai borítókép
Indulnak az IKK webináriumai

Az idei tanév első két webináriumán a mesterséges intelligenciával ismerkedhetnek az érdeklődők

# Tájékoztatók