Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    5/26/2023


    4 perc olvasási idő


    Címkék

Interaktív vizsga

Míg az írásbeli érettségi vizsgák mindenhol befejeződtek, rendben zajlanak az innovatív szakmai vizsgák.

Befejeződtek az írásbeli vizsgák az összes technikumban, ahol ugyanazokból a tantárgyakból, ugyanazon a szinten adtak számot a diákok a középfokon megszerzett ismereteikről, mint a gimnáziumokban – jelentette be közleményben a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

A közismereti tantárgyak mellett idén mintegy 33 ezer diák érettségizett szakmai ismeretekből is. A legnépszerűbb vizsgatárgy a technikumokban idén az informatika volt, amelyből 4809 diák tett vizsgát. Közgazdasági ismeretekből 2818 tanuló adott számot tudásáról, ami a második legmagasabb szám. A harmadik helyen a rendészeti és közszolgálati ismeretekből vizsgázók állnak, akik száma idén 2016 volt. Emellett változatlanul magas az egészségügyi, közlekedési, vagy turisztikai ismeretekből vizsgázók száma is. A szakképzésben az érettségivel párhuzamosan elkezdődtek a szakmai vizsgák is.

A magyar gazdaság versenyképességének további fejlődéséhez és a munkahelyek háborús időben való megvédéséhez még több kiválóan képzett mesteremberre van szükség minden ágazatban. A 2020-ban indult öt éves technikumi rendszer bevezetésével még vonzóbbá vált a szakképzés, amely úgy biztosít egyszerre lehetőséget egy megélhetést jelentő szakmai bizonyítvány megszerzésére, hogy közben egyenes utat nyit a felsőoktatásba is. Az új szakképzési rendszerben folyamatosan emelkednek az oktatói bérek és nő a szakképzésbe jelentkezők száma. Ma már a 8. osztályt követően a technikumot választják legtöbben. Míg tavaly 13 ezer tanuló jelentkezett a szakképzésből felsőoktatásba, az idén ez a szám 74 százalékkal növekedett, azaz mintegy 23 ezer tanuló szeretne továbbtanulni felsőoktatási intézményben – fogalmazott a szaktárca.

Újdonság, hogy Idén már teljesen elektronikusan zajlanak az elméleti szakmai vizsgák. A KIM kiemelte: az idei tanév végén már teljes mértékben elektronikusan, interaktív formában zajlanak a szakmai elméleti vizsgák minden tantárgy esetében. Az interaktív vizsga számítógépen végezhető teszt jellegű feladatsorokat jelent, így a vizsgák papírmentessé, a kiértékelések gyorsabbá válnak. A szakképző intézmények felkészültek az infrastrukturális korszakváltásra, és mindenhol rendelkezésre állnak az interaktív vizsgáztatáshoz szükséges tantermek, számítógépek és a nagysebességű internetelérés. Csak a kifutó rendszerű szakmák képeznek kivételt az innovatív vizsgarendszer alól. A májusi bevezetést több tesztidőszak is megelőzte, legutóbb februárban mintegy ötezer tanuló vizsgázott számítógép előtt. Jelenleg már minden szakmában zajlanak az interaktív vizsgák az ország egész területén.  A tapasztalatok pozitívak, a feladatok kitöltése mindenhol zökkenőmentesen zajlott.

A legtöbben idén villanyszerelő szakmában vizsgáztak (2220 fő), a második legnépszerűbb a szakács szakma (1709 fő), míg a harmadik helyen a pénzügyi-számviteli ügyintéző áll (1404 fő). Emellett sokan vizsgáznak kereskedelmi értékesítő, hegesztő, gépjármű-mechatronikai technikus és cukrász szakmákból is. Az elméleti interaktív vizsgákat a 2020-ban bevezetett projektvizsga forma egészíti ki, amely az új szakképzési rendszerben már egy komplex gyakorlatorientált számonkérést jelent projektfeladatok megvalósításán keresztül – hangsúlyozta közleményében a minisztérium.

 

Forrás: KIM

Kép: Shutterstock

 

 


Érdekes lehet számodra

Fenntarthatósági Témahét 2024 borítókép
Fenntarthatósági Témahét 2024

Önkéntes program

# Felhívások
Minden magyar érettségi azonos értékű borítókép
Minden magyar érettségi azonos értékű

A bizonyítványok az uniós elvárásoknak is megfelelnek

# Tájékoztatók