Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    1/1/2020


    2 perc olvasási idő


    Címkék

    képzés
    ágazat
    honvéd
    oktatás
    kollégium

Hatvannyolc középiskolában működik honvédkadétprogram

A honvédkadétrogram három színtéren valósulhat meg. Az első kettő a honvédkadétok közismereti képzése és ágazati szakképzése, a harmadik szint a honvéd középiskola és kollégium - nyilatkozta Almási László, a Honvédelmi Minisztérium osztályvezetője

Már hatvannyolc középiskolában folyik a honvédkadétprogram - mondta Almási László, a Honvédelmi Minisztérium osztályvezetője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Az osztályvezető kifejtette: a honvédkadétrogram három színtéren valósulhat meg. Az első kettő a honvédkadétok közismereti képzése és ágazati szakképzése. Ezeket azoknak ajánlják, akik szeretnének magabiztosabbak lenni és szeretik a kihívásokat. A harmadik szint a honvéd középiskola és kollégium. Ez jelenleg egy helyen működik, a debreceni Kratochvil Károly iskolában, amelyet azoknak ajánlanak, akik "már hivatásban gondolkodnak". A program részletei elérhetők a www.kadetprogram.hu oldalon.

Kitért arra is, hogy egyre népszerűbbek a honvédelmi táborok. Tavaly több mint kétezer-kétszáz 12 és 18 év közötti fiatal vett részt ilyen táborban, idén szeretnék még több fiatalnak biztosítani ezt a lehetőséget, és újabb tematikákkal is készülnek. 

A tervek szerint áprilistól lehet majd jelentkezni a honvedelmitabor.hu oldalon.

Forrás: MTI

Kép: Shutterstock


Érdekes lehet számodra

Tájékoztató bemeneti feltételek felülvizsgálatáról borítókép
Tájékoztató bemeneti feltételek felülvizsgálatáról

Kereskedelem ágazat

# Programkövetelmények
A Győri SZC Sport és Kreatív Technikum pályázata borítókép
A Győri SZC Sport és Kreatív Technikum pályázata

Második Országos Képregény Pályázat középiskolások és oktatók számára

# Tájékoztatók
OH: Több mint 89 ezer diák felvételizett sikeresen a középfokú oktatásba borítókép
OH: Több mint 89 ezer diák felvételizett sikeresen a középfokú oktatásba

Véget ért az idei középfokú felvételi eljárás általános szakasza

# Tájékoztatók