Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    10/19/2021


    3 perc olvasási idő


    Címkék

    verseny
    szakképzés
    díj

Jutalomban részesülnek a bajnokok

Palkovics László: az új szakképzési stratégia működik

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) három évvel ezelőtt egy olyan szakképzés létrehozását tűzte ki célul, amely versenyképes képzést biztosít, elhivatottságra nevel és vonzó a tehetséges fiatalok számára; az utóbbi évek eredményei visszaigazolták, hogy az új szakképzési stratégia működik – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Euroskills Graz 2021 versenyen Magyarországot képviselő fiatalok és az őket felkészítők elismerése alkalmából rendezett eseményen kedden Budapesten.

 

A miniszter felidézte, egy hónappal ezelőtt Grazban rendezték a Szakmák Európa Bajnokságát, ahol 31 ország közel 400 tehetsége mérte össze szakmai tudását 38 különböző szakmában.

 

Magyarországot 21 szakmában 26 versenyző képviselte, akik rendkívül eredményesen szerepeltek, ugyanis a magyar résztvevők 5 aranyéremmel, 4 ezüstéremmel, 3 bronzéremmel és 7 kiválósági éremmel tértek haza – ismertette a miniszter, aki szerint már önmagában a versenyre való készülés, a válogatóversenyeken való megfelelés is komoly teljesítményt igényelt.

 

Palkovics László arra is rámutatott, hogy a magyar versenyzőket több szakmában is díjazták, van közöttük kertépítő, szépségápoló, épületasztalos, webfejlesztő, informatikai rendszerüzemeltető, bútorasztalos, festő, fodrász, grafikus, virágkötő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, de idetartozik a mechatronika és az ipari robotika területe is.

 

A miniszter emlékeztetett, Magyarországot 2018-ban érte a megtiszteltetés, hogy első közép-kelet-európai országként adjon otthont a Szakmák Európa-bajnokságának.

 

A rendezvény végén a díjazottak Palkovics Lászlótól és Pölöskei Gábornétól, az ITM szakképzésért felelős helyettes államtitkárától vehették át az okleveleiket.

 

Az ITM azt közölte az MTI-vel, hogy a minisztérium a 19 érmes versenyzőnek bruttó 29 millió forintot ajánl fel eredményük elismeréseként.

 

Forrás: MTI

Fotó: ITM

 


Érdekes lehet számodra

Tájékoztató bemeneti feltételek felülvizsgálatáról borítókép
Tájékoztató bemeneti feltételek felülvizsgálatáról

Kereskedelem ágazat

# Programkövetelmények
Elérhető a 2026-os külső értékelési terv borítókép
Elérhető a 2026-os külső értékelési terv

Jövőre 126 szakképző intézmény értékelését végzi el az IKK

# Tájékoztatók
Ágazatválasztó – 13. rész: Rendészet és közszolgálat ágazat borítókép
Ágazatválasztó – 13. rész: Rendészet és közszolgálat ágazat

Felelősség, szolgálat, biztonság: mit kínál a rendészet és közszolgálat ágazat?

# Tájékoztatók