- #Koronavírus
4/7/2021
3 perc olvasási idő
Címkék
járványegyüttműködés
szakképzés
Megkezdődik a szakképzésben dolgozók oltása is
Még a héten megkaphatják az oltást, akik a határidőig regisztráltak
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese bejelentette, hogy héten a szakképzésben dolgozók, köztük a nem oktatói munkakörben foglalkoztatottak is soron kívül megkaphatják a koronavírus elleni védőoltás első adagját, ha március 29-ig regisztráltak a vakcinainfo.gov.hu oldalon. A köznevelésben, a bölcsődékben foglalkoztatottak mellett 29 ezer szakképzésben dolgozó jelentkezett az oltásra, őket kedden SMS-ben hívták be a kórházi oltópontokra. Elismerés illeti a szakképzésben tanítókat és tanulókat, hiszen számukra a digitális oktatás még nagyobb kihívást jelent a speciális, gyakorlati képzések miatt. Kellő odafigyeléssel, elhivatottsággal és kreativitással mégis megoldották ezt a helyzetet is – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.
„A megújult szakképzésben korszerű elméleti és gyakorlati tudást kapnak a fiatalok, a naprakész ismereteket az adott szakma legjobbjai segítenek nekik elsajátítani. Ezen az oktatási területen tehát rendkívüli jelentősége van az órákon, gyakorlatokon való személyes részvételnek. Ezért kiemelten fontos, hogy a szakképző iskolákba és a technikumokba is minél hamarabb biztonságosan visszatérhessenek a diákok” – jelentette ki Schanda Tamás.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese arról is beszélt, hogy bár a gyakorlati oktatás és a szakmánként eltérő tananyag miatt a szakképzésben oktatók helyzete nehezebb, amikor javarészben digitális órákat kell tartani, a szakképző iskolák és a technikumok munkatársai sikerrel vették az akadályokat. „A kitartásuk, elhivatottságuk és türelmük mellé rengeteg kreativitás társult, így a rendkívüli helyzetben is példásan helyt álltak. Köszönet illeti őket ezért!” – mondta a miniszterhelyettes, hozzátéve, hogy a dicséret és elismerés természetesen a szakképzésben tanuló fiataloknak, az őket támogató családjaiknak is jár a teljesítményükért.
Schanda Tamás elmondta: a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakemberei a regisztrációs határidőt megelőző hétvégén is azon dolgoztak, hogy a szakképzésben is mindenki megkaphassa az oltást, aki szeretné. Az állami, egyházi vagy alapítványi fenntartású intézményekben foglalkoztatott összesen mintegy 38 ezer munkatárs több mint háromnegyede jelentkezett vakcináért. A technikumok és szakképző iskolák közreműködésével az óraadó tanárok is regisztrálhattak.
Forrás: ITM/IKK
Képillusztráció: Shutterstock
Érdekes lehet számodra
A mérlegképes könyvelői, az adótanácsadói és az okleveles adószakértői szabályozott szakmák hatósági képzéséről és vizsgáztatásáról szóló 607/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján a fenti képesítések megszerzésére hatósági képzés és -vizsgáztatás került bevezetésre 2024. július 1-jétől.